Megyei I. osztály, 3. forduló
2020-09-06
M-1. U-19 Közép, 1. forduló
2020-09-14

Megyei I. osztály, 4. forduló

Ha röviden szeretném megfogalmazni, akkor gyenge közepes teljesítményt nyújtó csapat önbizalmát növeltük a negyedik forduló bajnoki mérkőzésén, három védekezésben elkövetett megingás után csak futottunk az eredmény után. Kicsit hosszabban megfogalmazva egyértelműen előre léptünk, amit bizonyít a mezőnyben mutatott játékunk, az egyre több gólveszélyes támadás, illetve végre sikerült betalálni is. Bár nagyon szomorú, hogy 3 rúgott gól is kevés volt pontszerzéshez.

FADDIKORR-KFC – KECEL FC 3:5 (1:3)

Kiskunhalas, 200 néző. Vezette: Szűcs, Vén, Korsós

Gól: Dordevic, Honfi D., Gyenizs T. ill. Sibalin 3, Patai, Bajnok

A 3. perc hazai helyzetet hozott, formás jobb oldali támadást vezettünk, Honfi Dani beadása Djolét találta meg, lövése elakadt egy védőben. Az ebből indított kontra végén a vendégek veszélyeztettek, az utolsó pillanatban sikerült szögletre mentenünk.

A következő helyzet is előttünk adódott, erre a 13. percig kellett várni. 4 pontos passz utáni (Fodor – Djole – Honfi D. – Fenyvesi) lövés alig ment kapu fölé. Két perc múlva látványos ollózás kapunk előtt, Bajnok Noel a felső lécet találta el. A 25. perc nálunk is kapufát hozott, támadásunk lövéssel Honfi Dani fejezte be.

A félidő közepén menteni igyekvő védőnk összecsúszott kapusunkkal, aki az eset következtében megsérült, de vállalta tovább a játékot, ez utólag rossz döntésnek bizonyult, hisz sem a kifutás, sem az elrugaszkodás, de a kirúgás is nagy fájdalmakat okozott. Sőt a 32. percben kapott gól is ennek köszönhető, vissza kellett volna nyúlni labdáért, ami a sérülés következtében nem sikerült, csak kapuba segíteni Patai rövid felsőbe érkező lövését.

A kapott gól után a totális összeesés jellemezte a védekezésünk, 6 perc alatt háromszor mattoltuk magunkat, tetemes hátrányba kerülve. A 42. percben ismét Honfi Dani futott el jobb oldalon, beadására Djole érkezett, megszerezve a bajnokság első halasi gólját.

A második játékrészre motiváltan érkeztünk ki, ám az első védekezési megingásunk vendég gólt ért, ami után megtörtént a kapuscsere. Most a kapott gól után nem estünk össze, hanem az 52. percben Djole – Honfi Dani összjáték után utóbbi szépít az eredményen, 2:4. A következő két percben két veszélyes támadást vezettünk, mindkettő végén Gyenizse Bence lőhetett, melyekből akár egyenlíthettünk is volna, de az újabb gól elmaradt.

A 63. percben viszont ismét gólt ért támadásunk, ehhez kellett Gerner Dani hatalmas bakija, aki jól benézte Gyenizse Tomi hanyatt esős lövését, 3-4. A mindössze egy gólos hátrány tudtában feladtuk a biztos védekezést, amely lehetőséget adott keceli kontrák vezetésére, ez a 89. percben eredményezett újabb Sibalin gólt egy elől eladott labda után.

A mérkőzés utolsó eseménye még egy hazai kapufa volt, Agócs Kristóf lövése kifelé pattant róla.

A fejlődés nyomon követhető játékunkban, de ez még most nem ért pontot. Javításra jövő szombaton (09.19. 16 óra) Kecskeméten lesz mód.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás